A mérleg tegnap reggel 70,5-öt mutatott, gyorsan nyomtam is rá egy cuppanósat. :)
A tegnapi összegészében jó nap volt.
Délelőtt voltam tornán, másfél óra intenzív megerőltetés. A vicces az volt, hogy voltak nálam jóval sokkal idősebbek (40-50 közöttiek), akik egy nyikkanás nélkül végigcsináltak mindent, én meg az első negyedóra után már azt éreztem, hogy elérkezett a világvége. AZért jó volt, az oktató viszonylag kedves, segítőkész, a többiek is jófejek és inspirálnak. Például előttem volt egy harmincas nőci olyan izmos fenékkel, hogy azt egy tinédzser is megirigyelhetné. (Így tettem én is.) Azért szeretnék így kinézni, miközben hurcolászom a gyerkőcöket az iskolába, stb.
Na de mivel a tízórai pont kimaradt a torna miatt, mire hazaértem farkaséhes voltam. Úgyhogy kétszer is szedtem a rakottkrumpliból. Délután pedig anyukám sütött, hát a túrósból is ettem 3 szeletet. Még lecsúszott 6-kor egy müzliszelet. Mindenesetre én nem éreztem rossz napnak, normális adagokat ettem és nem is sokszor.
De ma reggel a mérleg nem kis meglepetésemre 72,1-et mutatott. Nemár. Kétszer is emgnéztem, ugyanaz. Ennyire azért nem volt szörnyű ez a tegnapi nap, nem nomtam be tábla csokikat és nem jártam vissza délután unalomból a kajára.
De hát így jár, aki minden nap megméri magát, nagy hülyeségeket lát a kijelzőn. Lehet, hogy csak hetente kellene, de azt nem bírnám ki.
Remélem, hogy a tegnapi edzésnek is van köze a plusz másfél kilóhoz, bár kétlem, hogy ennyi izmot szedtem volna magamra tegnap.
Nah mindegy. Megyek tovább.