Looking for Pretty Me

Kar, a felsőtest combja, a napi tevékenységekben 99%-ban használatos testrész, te akire oly kevéssé figyelünk oda és mégis rendületlenül szolgálsz minket...

Amikor évekkel ezelőtt lefogytam azt a 10 kilót, a karomon is olyan jóleső változások mentek végbe. Egyszerűen nőiesebb lett, vékonyabb és formásabb is (noha nem edztem rá). Egyszer a konyhaasztalon könyököltem, amikor a testvérem megrökönyödve fordult oda hozzám:

- Ez a te karod? Múltkor még sokkal vastagabb volt.

Mit mondjak, jól esett. De most, bár a kilókban egy max. 4 kilós változás mutatkozik, a karomat megint tramplinak és nőietlennek látom. Valamelyik nap az időjárásra való tekintettel egy vastagabb pulcsit vettem a télikabátom alá és olyan kellemetlen szorító érzés volt. Nem tetszett.

Úgyhogy pillanatnyilag a korgó gyomromat (5-kor ettem utoljára, de kalóriában az bőven elég volt) hideg vízzel ápolgatva gondolok a szép vékony kar-érzésre és várom, hogy a napi teendőimet egy ilyennel (vagyis kettővel) végezhessem.

Olyan hét óra körül megcsináltam a LegMagichez járó tizenhárom perces gyakorlatsort DVD-ről és már a második percben azt hittem, hogy nem kapok levegőt. Nagyon edzetlen lettem.

Mivel csak 13 perc naponta, ezért időben biztosan beleférne a napba, de egyszerűen olyan fárasztó, hogy a tusolótálcára fellépve majdnem összeestem. Ez az évezredes tapasztalatok alapján azt jelenti, hogy hatásos is.
 (Viszont 13 perc elég lehet? Nem inkább azt szokták mondani, hogy minimum 30 perc kardio? Úgy döntöttem, hogy ezzel most nem foglalkozom amíg nem tudom tökéletesen végigvinni a feladatsort.)

38-as nadrág, 38-as nadrág, 38-as nadrág...

NEM. FOGOK. TÖBBET. UNALOMBÓL. ENNI.

Ma vettem két hosszúujjú pólót, egy halványlilát meg egy élénkrózsaszínt (azért nem az a neon) és nagyon csinosak, de azért egy még laposabb hason jobban mutatnának.

Még ősszel nagy meggondolatlanságomban megvettem egy farmerruhát. Körülbelül combközépig ér és a tetején fehér csipke van, szeintem nagyon aranyos. Csak sajnos nem jó méret, talán kettővel is kisebb, mint az enyém. A felsőrésze természetesen passzol, de a fenekemre és a combomra alig tudom lehúzni, így meg ugye nem veszem fel. Nem volt olcsó, igazából a józan énem kidobott pénznek nevezné, de titokban reménykedem, hogy a nyáron fel tudom majd venni. Igazából direkt olyan darab, ami sosem megy ki a divatból, szóval ha csak 2014-ben fogok beleférni, akkor is jól fog kinézni, csak ugye már alig várom, hogy napbarnított bőrrel egy strandpapucsban és ebben flangáljak.

Másik motiváló érv, hogy ki szeretném próbálni az online vásárlást, mert állítólag olcsóbb, de a jelenlegi méretemmel nem nagyon merem. Biztonságosabb lenne, ha belefogynék valamelyik egyértelmű konfekcióméretbe. (A pénztárcám közbeszólt, hogy a biztonságot az jelentené, ha nem nyitogatnám folyton...)

Ez a kép egyszerűn haláli. :D
Az eredeti környezetében úgy tűnik föl, hogy "mire gondolok, amikor látom, hogy a volt csajom kezd elhízni?".

Hát igen, vicces, de elgondokodtatott.

Nekem is van egy exem és úgy ismertem meg, akire a fenti hozzáállás teljesen jellemző. Na ezt az örömet nem fogom neki megszerezni. :D

Amióta újrakezdtem ezt a francos fogyókúrát/diétát/életmódváltást azóta csak az elmúlt két napon sikerült betartani a saját magamtól követelt étkezési normákat, nevezetesen hogy ne egyek annyit, mint egy víziló.

Ebben sokat segített, hogy minden maradék édesség elfogyott már, a hűtő üresen ásít és a spájzba nem vagyok hajlandó bemenni, mert a nyitott ablak miatt 0 fok körüli a hőmérséklete.
Cserébe viszont a kedvem csúnyán romlik, még nem szoktam hozzá a feles kalóriák lenyirbálásához. Azért sikerülni fog, tudom.

Apa és anya nagyszabású fogyókúrába kezdtek, ami valami szörnyű szagú zöldségleves kizárólagos fogyasztásával jár. Van benne káposzta meg répa meg talán karalábé.
Tegnap délután ettem belőle egy tányérral és finom is, de hogy minden nap minden étkezésre ezt? Csak folyékony kaját? Hát biztos hatásos meg gyors, de hogy mennyire egészséges vagy tartós, arról heves vita folyik itthon.

Anya egyszer már ette több hétig, de a kilók szép lassan visszacsúsztak. Én szóltam neki, hogy most is ez lesz, de nem hallgat rám.

Apa más tészta, ő nagyon lelkes, szerinte ezek a villámfogyókúrák a hatásosak, az egyedüli hatásosak ( -.-' ) és mindenkinek hangoztatja, hogy ő most aztán lefogy, de még hogy! Ahhoz képest anya szerint még csak egy tányérral evett a levesből és inkább mást eszik. Ha jól sejtem megvan neki a jól bevált kis tartalék csokibányája és azt "zugeszi".

A mozgás téma sajnos kiábrándítóan nem foglalkoztat, pedig nagyon gyorsan el kellene kezdeni, hogy legyen valami eredmény.

Reggel jó megszokásból ráálltam a mérlegre és elsőre 72,6-ot, majd 70,3-at mutatott... Nincs igazság ezen a Földön. Eldöntöttem, hogy a bizonytalansága miatt inkább centizgetem magamat derékon, csípőn, combon, stb., de már a tegnap esti első mérés alatt is kételkedtem, hogy legközelebb vajon ugyanazokon a helyeken fogom-e lemérni magamat.

Próbáltam következetes lenni, tehát a köldökömnél mértem, meg a legszélesebb helyen a combomon, stb, de szerintem nem 100%-os a módszerem.

Önkontroll, na az hiányzik belőlem.

Igaz, a mai nap végülis jól sikerült, de lehetett volna jobb is. A tíz perccel ezelőtt elfogyasztott szelet frissen sült tarjára például semmi szükségem nem volt, de már nagyon hiányzott valami főtt kaja.

A csokihegyek csábítását meg tudtam állni, de nagggggyon erős volt a kísértés. Azért voltak tiszta pillanataim, amikor a cél makulátlanul lebegett előttem, de a rossz pillanatok nagyon maguk alá gyűrtek egy-két percre.

38-as nadrág, 38-as nadrág...

Az inspiráció-motivációforrásaim sorában fontos helyet kapott, hogy az idén nyárra-őszre három esküvő is kinéz a többéves csend után, ahova meg fognak hívni minket, ott pedig azért elég erős szokott lenni a mustra, így ki kellene nézni valahogy. :)

Ezt a csajszit látva egyértelműen leengedett hajjal nyomulok majd és a ruha színe is nagyon tetszik...

Na meg a derékbősége.

És tessék megfigyelni azokat a vállakat. Nem csak mutatóba hordja őket a karja fölött, szép kerek vállak és cseppet sem plöttyedtek. Lájk.

SAjnos bár úgy rémlet, hogy igen, zöld tea mégsincs itthon, úgyhogy vennem kell majd.

Azért a kíváncsiságom mégiscsak ráállított arra a megbízhatatlan mérlegre és az eredmény négyszeri próbálkozásra is ugyanannyi volt, úgyhogy elfogastam hivatalosnak: 70,8 kg.

Remélem, hogy igaz, mert többre számítottam és innen sokkal közeebbinek tűnik a cél, mint mondjuk egy 73-ról.

A holnap újrainduló suli miatt szar a kedvem, de majd csak valahogy...

Angolul nem beszélőknek a képfelirat szabadon magyarul:

"Ha nem telik el olyan nap, hogy ne gondolnál egy dologra, azt soha ne add fel!"

A figyelmeztető kommenteket megelőzendő, tudom, hogy olyan vékony sosem leszek adottságaimból adódóan, mint a csaj a képen, de ennyire vékonyka talán nem is szeretnék lenni.

Azt gyanítom, hogy így év elején rengeteg hasonló blog indul, illetve mint az enyém, újraindul.

Amit a tavaly szeptemberi-októberi rohammal elértem, azt valószínűleg visszaszedtem, legalábbis a tükör ezt mutatja. A mérleg sajnos abszolút nem megbízható, egy véletlen során derült ki, hogy ha háromszor állok rá, háromféle eredményt mutat, akár másfél kilós eltérésekkel. Már abban is kételkedem, hogy amikor rendszeresen mértem magamat és a megjelenő számoktól múlt az aktuális jó- vagy rosszkedvem, akkor az igazat mutatta-e.

Az ünnepek alatt természetesen többet ettem a kelleténél és nem éreztem jól magamat miatta, de most új év, új esély, új remények, szép remények vannak.

Csak arra tudok gondolni, hogy ha nyáron nem leszek csinos, akkor a mostani énemet fogom teljes szívemből utálni. Vagy inkább szánni. Amiért ilyen gyenge és ilyen meggondolatlan. Mert talán jó ötletnek tűnik a süti vagy az ajándékcsoki behabzsolása, de amikor nem úgy lapul a hasam vagy nem úgy néz ki a fenekem hátulról, ahogy szeretném, akkor nem fogom már az ízlelőbimbóimon azt az endorfintermelő édes ízt érezni.

Azt szeretném, hogy mindez egy kellemes emlékké váljon, mint a jó útra térésem első napja, amikor a komoly elhatározást erőfeszítések és kitartás követte.

Nehéz. Most, ahogy gépelek is a szemem előtt lebeg, hogy miket ehetnék meg itthon. Valószínűleg a karácsonyi-szilveszteri zabálás megemelkedett cukorszintje is benne van, de ez nálam állandó probléma.

A csoki helyett megpróbálok mandarint enni, ebédre meg valami kevésbé zsíros husit.

Remélhetőleg motiválóan hat, hogy a régi fogadalmamat, miszerint nem veszek másmilyen nadrágot, csak 38-asat, még mindig nem szegtem meg, így a jelenlegi darabjaim már igencsak kopottak. Alig várom, hogy megvegyem azt a 38-as farmert. Argh.

Akiknek esetleg hiányoztam, azoknak üzenem, hogy egyszerűen nem volt kedvem blogolni, meg időben sem dúskálok, de ez gondolom mindenkinél így van, aki kinőtt az óvodáskorból.
Hang nélküli napjaim alatt is jártam edzeni a kondiba, aminek kapcsán már érzékelek némi pozitív változást.
Nem, még mindig nics olyan jó seggem, mint Shakirának, sőt kívülről nem is vettem észre semmit, viszont odalent, nagyon mélyen kezdek érezni valami izomkezdeményeket és mintha javult volna az állóképességem egy egészen picit. Ehhez társul az az érzés, hogy a tüdőm nem vette még fel az iramot, de okosabak szernt majd szépen alkalmazkodik a megnőtt igényekhez.

Étkezés terén szánom-bánom, de nem voltam olyan ügyes mostanában, erre mondanátok azt, hogy minden, csak nem diéta. Már nem csak a hétvégék a problémásak, hanem a délutánok is, főleg az edzések utáni délutánok...

Újbólés újból el kell gondolkodnom rajta, hogy miért kezdtem el ezt az egészet és mik a céljaim, valamint hogs azokat hogyan érhetem el leggyorsabban és a legegészségesebben.

Valószínűleg a blogolás segít, úgyhogy igyekszem megint rendszeresen posztolni. :)

Ma reggel 71,3 kg. A szeptember végére kitűzött 68 nem lesz meg, ami azért vicces, mert először még kevésnek is találtam azt az 5 kilót egy hónap alatt. LOL.